• Nyitott nap az iskolában

          • Nyitott napot tartottunk március 22-én

            Pénteken egy nagyon szép, napsütéses napra ébredtünk. Kitárult iskolánk kapuja, ahol húsvéti játékos foglalkozásra, hagyományőrző kézműveskedésre és a nap végén táncházra vártuk az érdeklődő gyermekeket szüleikkel.

            Délelőtt folyamán Mészáros Marika néni és lánya Veronika segítségével készültek a húsvéti hímestojások és a tyúkocskák. Ebéd után a Szomolai házaspár hozta el hozzánk a húsvéti hagyományokat. Adrika néni kukorica máléval, töpörtyűs pogácsával és mákos pogácsával is kedveskedett. Betekintést nyertünk a korbácsfonás titkaiba, készült egy gyönyörű húsvéti kép és nyuszika is, amit a nap végén mindenki hazavihetett. A napot táncház zárta, melyet Domján Máté és párja Deniszka vezetett. Élveztük a nap minden percét.

            Köszönet a Szülői Szövetségnek a támogatásért!!!

            Nagy-nagy köszönet azon szülőknek, akik érdeklődtek gyermekeikkel iskolánk iránt!! Reméljük jól érezték magukat és beíratáskor ismét takálkozhatunk majd itt az iskolában!!

          • Nyitott nap az iskolában

          • 2024. március 22-én nyitott napra várjuk leendő elsőseinket szüleikkel együtt az iskolába. Kis húsvéti kézműveskedés, tojásfestés, tánc várja az errefelé látogatókat. Gyertek és kukkatsatok be hozzánk!!! 

          • Tompa Mihály Országos Vers és Prózamondó Verseny

          • Tanulóink  részt vettek Galántán a Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó verseny járási fordulóján.

            2 kategóriában 4-4 tanuló képviselte iskolánkat.

            1. kategória

            vers: Katona Tamara, Toronyi Olivér

            próza: Svitek Dóra, Szalai Enikő

            2. kategória

            vers: Stoklas Sofia, Pavlovics Friderika

            próza: Benedek Máté, Mácsodi Vivien

            Mérhetetlenül büszkék vagyunk tanulóinkra, hogy vállalták a szereplést, ami nem kevés és szorgos munka eredménye. Mindenki dícséretben részesült a zsűri által is.

            Ügyesek voltatok mindnyájan!!!

          • Lego-robot bemutató az ovisoknak

          • Kis lego bemutatót tartottak tanulóink az ovisoknak. Bemutatták projektjukat, a kicsik pedig megcsodálhatták, kipróbálhatták, hogyan is lehet megszólaltani, mozgásba hozni egy-egy tárgyat. Kis idő jutott még logikai játékokra is. Mindenki élvezte a játékot.

          • Szigetszenmiklóson járt iskolánk csapata

          • Iskolánk kis csapata a VEZEKÉNYI ROBOTOSOK, szombaton,február 24-én ellátogatott Szigetszentmiklósra, ahol a FLL - First Lego League nemzeti döntője zajlott. Csapatunk is bemutatót tartott az Explore kategóriában.

            Ebben a versenyben a csapatok mérnöki alapokra összpontosítanak, megtanulnak tervezni, kódolni, közben valós problémákat tárnak fel. Minden lego elemekből épül. Nagy hangsúlyt kell fektetni az együttműködésre, kommunikációra a csapatmunkára. A tanulók ebben a kihívásban megtanulták, hogy miként is találkozik a művészet a természettudománnyal. Csapatunk bemutatta falunk kultúrális életét, hol zajlik, hogyan, milyen eszközöket felhasználva. Forgott a színpad, volt itt színpadmester, felvilágosító, hangmérnök, vizuális effektusok felelőse, építész. Nagyon élvezték a felkészülést és az előadást is. Nagy-nagy dicséretet kaptak, sok volt a standnál a látogató is, akik érdeklődtek úgy az építés, mint a programozás nenetéről. Fantasztikus nap volt, tele élményekkel. Köszönjük !!!

          • Játszunk és alkotunk a robotika teremben

          • Valami készül...

            Együtt alkotni, szórakozni,építeni, programozni, egymástól tanulni nagyon jóoo!!

            A robotika teremben a jókedv és szórakozás kötelezőitt mindenki jól érzi magát.

          • Farsangi buli a suliban

          • Pálfalvy Nándor: Farsang

            Táncra, táncra kisleányok,

            daloljatok fiúk,

            itt a farsang, haja-huj,

            ne lássunk most szomorút!

            Mert a farsang februárban

            nagy örömet ünnepel,

            múlik a tél, haja-huj,

            s a tavasznak jönni kell!

            Farsang volt ma az iskolában is. Köszönet a szülőknek a finomságokért  (2024.2.2.)

          • Farsangi móka a képzőművészet órán

          • Képzőművészet.órán készültek a színes bohócok többféle technikát alkalmazva. Nagyon ügyesen dolgoztatok gyerekek. Vidám színkavalkád a képeken, vidám volt mindenki munka közben is

          • Farsangi mókás torna az ovisokkal

          • Ha farsang, akkor a mókázás is helyénvaló.Ma mókás tornára hívtuk meg az ovisokat, akik vidáman és ügyesen kapcsolódtak be a játékos mozgásba. A bohóc labdáival mókáztunk, kúsztunk,másztunk, ugráltunk.