Újdonságok

          • Nyílt nap és beíratás

          • Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!! 

            Sok szeretettel várunk mínden kedves érdeklődőtt iskolánk Nyílt napjára, melyre 2023. április 4-én reggel 8,00 órától lesz lehetőség. Megismerkedhetnek az iskola pedagógusaival, játékos tanórán vehetnek részt, 10,00 órától pedig kézműves foglalkozás várja a gyerekeket a Szomolai házaspárral. Míg a gyermek dolgozik, a szülőnek lehetősége van gyermekét beíratni az iskolába. A beíratás azonban egész április folyamán lehetséges.

            Szükséges dokumentumok: a gyermek születési bizonyítvány, a szülő személyazonossági igazolványa, egészségügyi biztosító kártya.

            Tisztelt Szülők!
            A 2023/2024-es tanévre azokat a gyermekeket kell beíratni, akik 2023. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket. 

            A beíratásra  2023. április 1. és 30. közt van lehetőség.  

            Ebben az évben már nem kérhető az iskolakezdés elhalasztása. Amennyiben a kisgyermek még nem iskolaérett, az óvoda igazgatónője dönti el, hogy a gyermek még egy évig óvodába fog járni.
            A gyermeket rendszerint abba az iskolába kell beíratni, amely a lakhely szerinti befogadó iskola. A szülő kérvénye alapján a gyermek beírható bármely más iskolába is, ehhez a választott iskola igazgatójának beleegyezése szükséges.

            Érdeklődni a beíratással kapcsolatban személyesen, vagy a 0908771547-es telefonszámon  lehet.

            A kérvényt mindkét szülőnek fontos aláírnia. A kitöltött dokumentumokat kikérhetik az iskolában.

             

            Köszönjük, ha minket választ!!!

          • Tompa Mihály Vers és Prózamondó - országos elődöntő Galánta

          • Március 30-án került sor Galántán a Tompa Mihály Vers és Prózamondó verseny országos elődöntőjére. Iskolánkat 2 tanuló, másodikból Szalai Enikő vers, harmadikból Benedek Máté - próza kategóriában képviselte. Mindketten ezüstsávos besorolást értek el. Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra, méltón képviselték iskolájukat! Szívből gratulálunk gyerekek!!!

          • Pitagorasz verseny Galántán - járási forduló

          • Március 20-án került megrendezésre a járási Pitagorasz matematika verseny Galántán a P3 és P4 kategóriában. Iskolánkat 6 tanuló képviselte. Harmadikból: Benedek Máté, Cződör Levente és Mácsodi Vivien.

            Negyedikből: Dudáš Ester, Kovács Mónika és Bordovács Zsófia

            Tanulóink nagyon ügyesen szerepeltek, igaz, nem kerültek a sikeres megoldók táborába, de van aki csak 1 ponttal teljesített kevesebbet. Mi nagyon büszkék vagyunk rájuk, hogy merték vállalni e megmérettetést.Ügyes csapat!Polgármester úr a nehéz munka után pizzára is meghívta a őket.

          • Florbal az iskolában

          • Iskolánk tanulói  a testnevelés órákon elsajátították florbal alapjait, Drozd Tibornak köszönhetően a galántai florbal klubból. A gyerekeket szinte elvarázsolta, nagyon élvezték a játékot. Mivel az iskolának nincs tornaterme, az idő pedig még nem volt a legjobb, ezért a helyi kultúrházban folyt az óra. Második alkalommal  viszont a gyönyörű időnek köszönhetően a multifunkcionális sportpályán élvezték a játékot a gyerekek. Úgy a lányok, mint a fiúk nagyon ügyesen elsajátították a labdavezetést, kapuralövést, már kis meccset is játszottak az óra végén. Nagyon szépen köszönjük Drozd Tibornak, hogy eljött közénk és egy új sporttal ismertette meg tanulóinkat.

          • Könyvtárlátogatás a Csallóközi könyvtárban Dunaszerdahelyen

          •  

            A gyönyörű időt kihasználva honismeret és környezetismeret órákon autóbuszra ültünk, amellyel Szerdahelyre utaztunk a CSALLÓKÖZI KÖNYVTÁRBA. Útközben ismerkedtünk a szomszédos falvakkal, figyeltük az ébredező természetet. Ismételtük a közlekedési szabályokat. A könyvtárban szeretettel fogadtak minket, itt tartottuk meg az olvasás órát. Zsuzsa néni a "Cicamica" gyermekkönyvtár részlegen részletesen bemutatta milyen könyvek találhatók a polcokon, mesét hallgattunk, feladatokat oldottak a gyerekek a mesével kapcsolatban, végül mindenki beleolvashatott választott könyvébe. Laci bácsi még a 3D nyomtatót is megmutatta, a gyerekek nagy örömére. Kis meglepetést is kaptak, egy könyvjelzőt, amit ezen a nyomtatón készített számukra.

            A napközis délutánt is Szerdahelyen töltöttük el, nem máshol,mint a játszótéren. Fáradtan kicsit, de élményekkel teli értünk vissza az iskolába.

          • Rajzpályázat - Petőfi versek gyerekszemmel

          • Iskolánk tanulói is bekapcsolódtak a "Petőfi versek gyerekszemmel" című rajzályázatba, amelyre a Pitvarosi ( testvérfalunk) Rákóczi Szövetség helyi szervezete kérte még tanulóinkat. Nagyon szép alkotások készültek.
          • Poznaj slovenskú reč - járási fordul

          • Március 17-én pénteken zajlott a "Poznaj slovenskú reč" járási fordulója Tallóson az iskolában. Az első kategóriában a 3-4. osztályosok mérték össze tudásukat szlovák nyelvből. A gyerekek nagyon ügyesek voltak

            Iskolánkat harmadikos tanulónk, Gelnický Sebastian képviselte, aki bátran és ügyesen oldotta a feladatokat a negyedikesek között. Nagyon büszkék vagyunk rá!!!

          • Neveljünk munkával, avagy hogy kerül a szőlő az asztalra

          • Tanulóink  meghívást kaptak Cződör Zoli bácsihoz, ki nem más, mint a híres vezekényi Vinotéka tulajdonosa,  hogy tapasztalatot szerezzenek szőlőtermesztés terén. Ugye szeptemberben megnézhették,hogy készül a szőlőből bor, akkor elhatározták,hogy tavasztól majd végigkisérik a szőlészetben a munkát a szüretelésig. Most van itt az ideje a szőlő metszésének, így kicsit tanultak és segítettek is a munkában. Ez a munkára nevelés és természetismeret órák keretében történt - igazi élménypedagógia volt. Köszönjük szépen Zoli bácsinak a türelmét és hasznos tanácsait, Gabika néninek pedig a finom teátJövünk legközelebb is!

          • Tompa Mihály járási vers és prózamondó verseny Galántán

          • Iskolánk tanulói  Galántán szerepeltek a Tompa Mihály Vers és Prózamondó verseny járási fordulóján. Minden tanulónknak szívből gratulálunk, nagyon ügyesek voltak!!!!

            1. kategória vers: Szalai Enikő - 2.osztályos - aranysáv, Toronyi Olivér - 1. osztályos - bronzsáv

            1.kategória próza: Mácsodi Vivien - 3.osztályos- ezüstsáv, Benedek Máté - 3.osztályos - aranysáv

            2. kategória - 4. osztály vers: Bordovács Zsófia- bronzsáv, Gyerák Áron - ezüstsáv, próza- Kovács Vaneska -bronzsáv, Dudáš Ester - ezüstsáv

            A kerületi versenyen majd Enikő és Máté képviseli az iskolát. További sok sikert kívánunk minden versenyzőnek!! Minden tanulónkra nagyon büszkék vagyunk

          • Álarcosbál

          • 2023. február 17-én a tavaszi szünet előtti utolsó napot mókázással töltötték a gyerekek az iskolában.

            Nagy volt biz a vigadalom. A gyerekek jelmezbe bújtak, az asztalon

            finomságok sorakoztak. Roptuk a táncot, versenyeztünk, közben pedig ittunk-ettünk. Köszönjük a sok-sok fánkot, sütit és más nyalánkságot. Pezsgőt bontva koccintottunk, a hangulat tetőzött, mert a szünet elkezdődött.

          • Farsang hete

          • Farsang hete - tanultunk, közben tornáztunk, színeket varázsoltunk a fehér rajzlapokra, farsangi toldalékolót oldottunk, énekeltünk,táncoltunk.

          • Pedagógusok aktualizációs képzése

          • Iskolánkban pedagógusaink részére február 10-én aktualizációs képzést szerveztünk, ahová meghívtunk még pár pedagógus kollégát. A képzést Tóth Erika tartotta, akinek hálásan köszönjük, hogy elfogadta a felkérést, és sok új ismerettel gazdagította a jelenlévőket. Folytatás majd áprilisban. Már most várjuk!!!

          • Tompa Mihály vers és prózamondó verseny - iskolai forduló

          • Verset tanulni jó és hasznos. A gyerekek tanulási képességeinek fejlődésében, a tudásanyag elsajátításában nagyon nagy szerepük van a memoritereknek. A verstanulás elkísér minket óvodától egyetemig. (Cseh Tamás után, szabadon…)

            A verstanulás fejleszti az emlékezetet, az intellektust, az általános műveltséget, egyszóval, mindent.

            Tanulóink öttagú zsűri előtt szavalták el tanult verseiket és prózáikat. Nagyon nehéz dolga volt bizony a zsűrinek, mert mindenki nagyon ügyes volt és mindent beleadott, hogy előadása sikerüljön. Büszkék vagyunk rátok gyerekek!!!

          • Magyar Kultúra Napja - így emlékeztünk mi

          • Első osztály 

            Kicsi elsőseink az olvasás órán ismerkedtek a Magyar Himnusz szövegével. Először összerakták a verssorokat, felragasztották, utána el is olvasták, bizony mondhatjuk nagyon szépen!!! Igen ügyesen dolgoztak!!!

             

            2-3. osztály

            Interaktív olvasás órát tartottunk a 2-3, osztályban. Kalandos irodalmi feladatokat kellett megoldaniuk, melynek végén eljutottak a magyar himnusz kéziratához. A himnuszt persze le is írták és meg is tanulták. 

             

            Negyedik osztály

            Negyedikes tanulóink Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak az iskola tanulóinak, szavalták a verseit is. A verselésbe besegítettek a 2-3,osztályosok is. A végén gyönyörűen elszavalták negyedikeseink a magyar himnuszt. Nagyon ügyesek voltak. 

            Petőfi Sándor versei - képekben

          • Bekukkantóra hívtuk az ovisokat

          • . A Magyar Kultúra Napját mi is megünnepeltük kisebbekel, nagyobbakkal egyaránt. Az oviból is pár bátor gyerkőcöt vendégül láttunk az órán.

            Elsőseink, másodikosunk és az ovisok meghallgatták Cződörné Szüllő Mária meséjét a Kiváncsi kisverebekről. Marika néni, ki e mese írója, Pitvaroson lakik, de vezekényi gyökerekkel rendelkezik. Mindig figyelemmel kíséri az iskola életét, pár alkalommal már el is látogatott közénk.

            Mesehallgatás után a gyerekek picit megmozgatták lábaikat,kezeiket a verebes mondókára, elénekelték a verébnótát és végül lerajzolták, nyírták és ragasztották a mesében megszólaló verebeket. Nagyon ügyesen dolgozott mindenki

          • Testnevelés órák a jégen

          • A korcsolyázás egyfajta kikapcsolódást és a mozgás örömét nyújtja, de fejlesztő eszközként is nagyon jó. Fejlődik az egyensúlyrendszer, erősödik az idegrendszer, téri tájékozódás, mozgáskoordináció. Az egész testet átmozgatja.

            Falunk Önkormányzatának köszönhetően már második télen élvezhettük a műjégpályát a kultúrház mellett. Nagyon örültünk, hogy az iskolából a testnevelés órákat is itt lehetett megvalósítani. Mindenki megtanult korcsolyázni. 

          • Mesevarázs bábszínház előadása

          • Az Új évet a farsang jegyében kezdtük a "Hurrá, itt a cirkusz" c bábelőadással január 10-én, mivel ellátogatott hozzánk az eperjesi Mesevarázs bábszínház Ági és Böbe néninek köszönhetően. Az előadás ingyenes volt, mely a Budapesti Magyarság Háza jóvoltából valósulhatott meg.

            Farsang révén itt a mulatságok ideje, mi is sokat mulattunk az ovisokkal együtt, kiket meghívtunk az előadásra. Megnevettetett Jancsi bohóc, kígyót bűvöltünk, kecses lovak táncoltak, oroszlánok parádéztak, itt járt Mása a kötéltáncos, akinek ügyességét mindenki megcsodálta. A cirkuszi mutatványok végén nagyot bulizhattunk Törpillával és Törppapával, Hókuszpókkal. Az előadás után papírból bohócot lehetett hajtogatni és színezni, a nagyobbak pedig kötőtű nélkül tanultak meg kötniígy készült a kötél a kötéltáncos részére. Mozogtak a kezek, figyeltek a szemek, fantasztikus volt a hangulat. Köszönjük ezt a csodás két órát, ami kitöltötte és interaktívvá varázsolta a képzőművészet, zene és testnevelés óráinkat. Csodásan vágtunk neki az új évnek!!!

             

    • Bejelentkezés