Újdonságok

          • Karácsonyi műsor - 2022. december 21.

          • Szent ünnep van, gyújtsd a lángot,

            Dúdolj boldog dallamot, kívánj szívből szép világot,

            Kívánj békés holnapot, lásd a mosolyokon át a gyönyörű csodát,

            A szívek fénylő angyalát, égen földön várnak ránk. (Nox)

            Tanulóink december 21-én karácsonyi műsorukkal ismét könnyeket csaltak szüleik és nagyszüleik szemébe. Nagyon-nagyon ügyesek voltak, éreztették a karácsony igazi üzenetét, szeretet csak szeretettel lehet adni. Köszönjük mindenkinek,aki megtisztelte jelenlétével a gyerekek műsorát!!

            Mindenkinek Áldott, békés, szeretteljes ünnepeket kívánunk!!!

          • Mézeskalács díszítés az iskolában

          • December 8-án délután, igazi alkotóműhellyé változott az osztály, megérkezett Nagy Tímea néni, aki a mézeskalácsokat mesterien tudja díszíteni és sütni is. Nekünk is hozott jópárat és segítségével, tanácsaival tanulóink keze alól is csodás alkotások kerültek ki. Köszönjük a Szebb Vezekényért Társulásnak, hogy meghívta közénk Tímea nénit Kaptunk mézeskalácsot Énekes Erzsi néniéktől is, ami szintén nagyon finom volt, a gyerekek pillanatok alatt meg is ették, köszönjük mindenkinek a kedvességet!!

          • Mézeskalácsos karácsony a honismereti múzeumban - Galántán

          • Tanulóinkkal december 8-án reggel, Galántára utaztunk a helyi járattal. Ellátogattunk a honismereti múzeumba, ahol interaktív előadáson vettünk részt - melynek témája a karácsonyi szokások, mézeskalács díszítés volt. A téma magába foglalta a honismeret, természetismeret és képzőművészet órák anyagát így karácsony előtt. Nagyon meghitt, csodás délelőttöt töltöttünk a múzeumban, ahol Holop Erzsike néni varázsolta el a kis csapatot előadásával, melyet karácsonyi dalocskákkal háláltunk meg. Úton a buszmegállóhoz megálltunk a Városi hivatalnál, ahol a fotósarokban fényképezkedtünk is.

          • Pitagorasz verseny iskolai forduló

          • Iskolánk 3. és 4. osztályos tanulói december 7-én bekapcsolódtak a Pitagorasz matematika verseny iskolai fordulójába.

            A harmadik osztályból sikeres megoldók lettek: Mácsodi Vivien, Cződör Levente és Benedek Máté.

            Negyedikesek sikeres megoldói: Kovács Mónika, Dudás Ester és Bordovács Zsófia. Mindenkinek szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk a járási fordulóban!!

          • Beszélgetés a fogyatékkal élők világnapja alkalmából

          • December 3-án van a Fogyatékkal élők világnapja. Iskolánkban naponta téma, beszélgetünk a gyerekekkel róla, mert itt tudják,hogy ők is épp olyan értékesek, mint az egészséges társaik. Együttérzésből, toleranciából, példát mutatnak minden felnőtt számára.

            Olyan feladatokat kellett kipróbálniuk, mint például - kikerülni vakon az akadályokat, hogyan ülünk le a székre kezünk segítsége nélkül, kéz nélkül enni is nagyon nehéz, labdázni SE könnyű,láb nélkül nehéz a mozgás. Fontos, hogy becsüljék társaikat, mert ezeknek az embereknek, bizony nagyon nehéz minden.

          • Robotika világbajnokságon járt a vezekényi csapat

          • Kicsi falunk csapata robotika világbajnokságon járt Dortmundban

             

            Iskolánk volt tanulói, akik ma már ötödikesek ugyan, egészen a világbajnokságra tornázták fel magukat robotika terén. Júniusban Kassán rendezték a WRO - robotolimpia országos versenyét, ahol nagy örömünkre elsők lettek, így a következő megmérettetés, ami már most novemberben volt, az a Világbajnokság. A Vechas csapat tagjai : Énekes Liza, Jakócs Sámuel és Álló Amanda képviselték falunkat és egyben volt iskolájukat ezen a versenyen. 

            Nagyon vártuk már 2022. november 16-át, hogy a várva várt nap bekövetkezzen. Kimondhatatlan Nagy hálával tartozunk "Támogatóinknak!!!", akik nélkül ez csoda nem történhetett volna meg. Köszönettel tartozunk Tinának és Julcsinak is az Edutus Egyetemről, kiK mindig segítőkezet nyújtottak. Kassáról Angelika néninek, akíi mindig biztatta a csapatot, hogy csak előre, sose hátra!! Nagy munka volt mögötte gyereknek, tanárnak, segítőnek egyaránt. Mikor Kassán elsők lettek, azon dolgoztunk állandóan, hogy ez kihagyhatatlan alkalom, ami lehet először és utoljára sikerült, tehát mindent megmozgattunk, hogy a nem kevés kiadással járó világbajnokságra ezeket a gyerekeket eljuttassuk. Sok-sok segíteni akaró embert sikerült találni és bebizonyítottuk, hogy bizony, ha egyesek úgy tartották, hogy ilyen kicsi falu minek is akar ilyen helyre menni, mi akkor is elmegyünk,mert ott a helyünk!!!! Mérhetetlenül Nagy hálával tartozunk mindenkinek, aki bármi módon segítette kicsi csapatunknak valóra váltani célját!És igen, a kicsi falusi gyerekek bizonyítottak, először azzal, hogy kijutottak és azzal,hogy megállták a helyüket és nem akárhogyan!!! a 82 csapatból a 44. helyen végeztek. Fantasztikusak voltak, csak gratulálni lehet nekik!!!! Büszkeségeink vagytok!!!!

            Köszönjük a Polgármester úrnak,hogy igénybe vehettük a helyi kisbuszt, Imi bácsinak és Tominak, hogy biztonságosan megtették a csapattal a több Mint 2000 km-t. Fantasztikus 4 napot tölthettünk Dortmundban. Köszönet és hála!!!A csapatot öltöztette, vagyis a trikókat nyomtatta Beta Print Tallós, a melegítőkre a feliratot pedig Anita néni készítette a csapat részére. Nagy köszönet érte!

             

            ​​​​​​​

            Iskolánkban történt - Dortumundba jutottak tanulóink 

          • Érzékenyítő foglalkozás a Meliorat központ segítségével

          • A Meliorat albári fejlesztési központ szakemberei Kása Ildikó igazgatónő és Loretta néni tartottak ma az iskolában érzékenyítő foglalkozást a tanulóknak. Az érzékenyítés egyszerre tudatos és tudattalan
            tevékenység. Fontos a gyerekekkel megértetni, hogy minden apróság számít - egy mosoly, egy ölelés, egy bocsánatkérés...a megfelelő mondat a megfelelő időben igenis nagyon fontos.

          • iBobor informatikai verseny

          • Iskolánk tanulói a 2-3-4.osztályból a hét folyamán bekapcsolódtak az iBobor informatika versenybe, ahol ügyesen dolgoztak. 16 tanulóból 8-an sikeres megoldók lettek. Csak így tovább!!!

          • Elsőseink Hétpróbát tettek

          • Iskolánk minden évben november elején megtartja az elsősök hétpróbáját, hogy igazi tanulóivá váljanak kis közösségünknek. Nagy volt az izgalom, sürgés-forgás készülődés a nagyobbak részéről is. Ilyenkor nem a tanító néniknek kell megfelelni, hanem a társaiknak, akik levizsgáztatják a "kicsiket" matematikából, olvasásból,írásból, szlovákból, környezetismeretből, testnevelés és művészetekből is. A kis "méhecskék" szorgalmasan dolgoztak, munkájuk meghozta gyümölcsét. A méhkirálynő oklevéllel jutalmazta a szorgosan munkálkodó társait. Vidáman járhatták munka után a méhek táncát. Mindenki nagyon jól érezte magát.

          • Okostelefon a tanórán

          • Tudjuk, hogy a mostani diákok, már sok szempontból máshogy állnak a tanuláshoz, mint azt valamikor megszoktuk. A digitális világ adta lehetőségek teljes mértékben adottak számukra. Nagyon fontos, hogy az iskolában is a rendelkezésünkre álló eszközöket a motivációra és képességfejlesztésre használjuk fel. Nálunk ugyan megszokott, hogy a tanítási órák során sokszor előkerül a táblagép, sokat használjuk az interaktív táblát, a számítógép használata sem okoz különösebb gondot. Ma a negyedikesek viszont elhozhatták mobiltelefonjaikat, hogy az ismereteiket, amiket a természetismereten tanultak és bővítettek az interaktív órán a csillagvizsgálóban, ma a Smarty 4D interaktív kártyák segítségével is elmélyíthették. Izgalmas, innovatív módon vették szemügyre a bolygókat, hallgatták a tartalmas előadást. Mindenki élvezte és sokat "játszott", miközben észrevétlenül tanult.

          • Interaktív természetismeret a csillagvizsgálóban

          • 4. osztályos tanulóink természetismeret óra keretében október 27-én meglátogatták az ógyallai csillagvizsgálót. A legrégebbi szlovákiai csillagvizsgáló felépítése Dr. Konkoly-Thege Miklós nevéhez fűződik. Az asztrofizikális obszervatóriumot, Európában az elsők között, 1871-ben hozták létre és a 19. század végén a legjobban felszerelt csillagvizsgálók közé tartozott. A csillagvizsgálóban nappal és éjjel is megfigyelhető az égbolt. Tanulóink a Planetáriumban vetítéssel egybekötött előadáson keresztül ismerkedtek a csillagokkal ,csillagképekkel és a Naprendszer bolygóival. Sok új ismeret megszerzésével tértek vissza az iskolába.

            Köszönjük a Polgármester úrnak, hogy tanulóinkat a helyi kisbusz ismét elszállíthatta, ezzel is könnyítette számunkra az utazást.

          • Nagyszülőket köszöntöttük

          • 2022. október 27-én délután meghívtuk a nagyszülőket egy közös unokás teadélutánra az iskolába. Nagyon örültünk,hogy elfogadták a meghívást. Kis műsorral kedveskedtünk nekik és a tea mellé édességet is kínáltunk. Nagyon jól sikerült ez a délután, mindenkinek köszönet, aki bármi módon is hozzájárult!!! Jó volt együtt!!!

          • WocaBee applikáció már 4. éve iskolánkon

          • Iskolánk tanulói ebben a tanévben is használják a Wocabee alkalmazást a szlovák nyelv és angol nyelv tanulása során. Fontos számunkra, hogy a tanulók örömmel tanulják a nyelvet és aktívan részt vegyenek a tevékenységekben. Ez egy szótár, amibe a szavakat a tanár írja, az alkalmazás pedig játékossá formálja. Tanulás közben rögzülnek a szavak, figyelni kell a helyesírásra is.

            Hajrá gyerekek!!! Gyakoroljátok minél többet!!!november 1-jén kihirdetik a győztes osztályt

          • Folytatódott a kódolás a tanítási órákon

          • Nem használtuk igaz a számítógépet, de a kódolás alapjai megjelentek harmadikban és másodikban a magyar nyelv órán, matematikán az elsőben, honismereten a negyedikben. Ma az ovisokat is bevontuk a játékba, képzeletbeli autóba ültek és elautóztak a kijelölt útvonalon a nagyapáékhoz. Nem maradhatott el a vidám éneklés, melybe mindenki bekapcsolódott. Az útvonalat ügyesen megjegyezték és a többieknek kijelölték, így sikeresen segítettek az ovisok nagyapának kihúzni a répát, amit utána meg is kóstoltak. Munkára nevelésen a tanulók pedig répasalátát készítettek belőle, ami el is fogyott mind egy szemig.

            Az európai programozási hetünk végére értünk ugyan, de nálunk ezzel nem fejeződött be a digitális technológiák használata. Az oktatás elengedhetetlen részét képezi a mai modern korban. A tanórákon mi már több éve használjuk és igyekszünk a mai gyerekek érdeklődését a lehető legjobban felkelteni. Élvezik a lego építését, programozását, örömmel használják a Bee-bot kisrobotot, mindenkinek van saját táblagépe, melyet sok mindenre ki lehet használni. Az interaktív táblán is sok-sok feladatot oldanak a tanulás során.

          • Európai programozás hete az iskolában - Europe Code Week

          • „Az európai programozási hét egy alulról szerveződő kezdeményezés, amelynek célja a programozás és a digitális jártasság szórakoztató és érdekes módon történő bemutatása.” 

            Iskolánk tanulóival mi is bekapcsolódunk az európai programozási hétbe. Fontosnak tartjuk a digitális kompetencia fejlesztését minden korosztályban. XXI. századi ember digitális kompetenciájához szorosan kapcsolódik a kódolás, a programozás széleskörű elsajátítása és alkalmazása. A jelenlegi, digitális korban az alapvető műveltséghez már hozzátartoznak a programozási ismeretek és az informatikai gondolkodással kapcsolatos olyan kulcsfontosságú képességek, mint a problémamegoldás, az együttműködés és az elemző készség.

            Iskolánk tanulói a héten a tanítási órák keretében ismerkednek a kódolással úgy számítógépen, mint nélküle, programozunk lego robotot, tanuljuk az irányokat , melyhez nagy segítségünkre lesz a Bee-bot méhecske is.

            1. nap a kódolás jegyében

            Harmadikosaink az angol órán tanulják a parancsokat - előre, jobbra, balra - segítségül hívták a Bee-bot kisrobotot is. 

          • Tök jó nap az iskolában

          • A tökfaragás a 20.század elején már a paraszti világban is közkedvelt volt. A betakarítást követően faragták a tököt, melyet sok helyen Tökvicsornak is hívtak. A tökfaragás családi és baráti programnak is nagyon jó, nem is kell hozzá sok eszköz, csak jó társaság, jókedv és pár termény. Így faragtunk ma mi is az iskolában, jókedvvel, játékkal és rengeteg finomsággal, hogy haladjon a munka. Köszönjük a kedves Szūlők támogatását!!! " Tök jó napunk volt"!

    • Bejelentkezés