Közös informatika órán vettek részt a harmadik és negyedik osztályos tanulók. Most egy kicsit másképp, mivel az órán az volt a dolguk, hogy közösen, két vegyes csoportra bontva először építsék meg a Lego robotot, majd pedig a számítógépes program segítségével programozzák be és hozzák mozgásba. Kétfajta Lego-val dolgoztak, mert 2doboz áll a rendelkezésünkre jelenleg, a gyerekek nagy örömére. Sikerült az alkotás, mozgásba jöttek a robotok, élvezetes volt az óra mindenki számára. Nagyon ügyesen dolgozott mindenki. A feladatokat maguk között osztották szét, van aki épített, van aki a hozzávaló darabokat kereste, van aki a programozást vállalta, a végén pedig kész lett a közös alkotás. Lényeg, hogy a csapat együtt dolgozott és közben állandóan gondolkodott és beszélgetett.
A videó az alábbi linken tekinthető meg:

