Már azt hittük, ebben az évben nem lesz osztályképünk, de sikerült mégis!!!
Végre együtt a csapat a hoszzú 2 hónap után!!
Már azt hittük, ebben az évben nem lesz osztályképünk, de sikerült mégis!!!
Végre együtt a csapat a hoszzú 2 hónap után!!
Iskolánk tanulóival bekapcsolódtunk Szarka Tamás felhívásába az Összetartozás napja alkalmából. Köszönjük,hogy részesei lehettünk mi is e szép megemlékezésnek
Tanulóink az idei évben online kapcsolódtak be a Kenguru nemzetközi matematika versenybe. Mindenkinek jó eredményeket kívánunk!!!
"Mert nem lehet feledni, nem soha, amíg magyar lesz és emlékezet" (Juhász Gyula)
Ebben az évben kicsit másképp ünnepeltük a Gyermeknapot így koronakrízis idején, de nagy örömünkre épp ezen a napon léphették át tanulóink újból az iskola kapuját. Ez a nap most is mint máskor játékkal, szórakozással telt, kinn a szabadban.
Iskolánkban 2020. március 16-tól beindult a távoktatás. A szülőkkel és tanulóinkkal messengeren keresztül vettük fel először a kapcsolatot, ahol kialakítottuk az egyes csoportokat. Későbbiekben az Iskolaügyi Minisztérium ajánlására az online oktatás iskolánkban a Cisco Webex felületen folytatódott. Köszönjük mind a tanulók mind a szülők hozzáállását, hogy a tanulás a megadott ütemben haladhatott tovább.
Nagyon nagy köszönet jár tanulóinknak , kik otthon készítették ezeket az alkotásokat a képzőművészeti órára. Nagy ömünkre szolgál, hogy a gyerekek otthon is nyírnak, ragasztnak, rajzolnak és nem csak akkor, mikor a pedagógus kéri. Köszönet jár gyereknek, szülőnek egyaránt, hogy meghallgatják a pedagógusok tanácsait és együttműködnek ezekben a nehézkes "online" napokban is.
Édesanyából csak egy van, aki minden gyermek számára a legnagyobb és legféltettebb kincs. Ebben az évben iskolánk tanulói nem tudtak műsort adni az Anyukáknak a kultúrházban, de otthon készültek erre a napra és nem is akárhogy. Köszönjük az Anyukák segítségét, hogy elküldték a képeket, videókat és sikerült ha nem is élőben, de így online felületen is méltóképp megünnepelni ezt a szép napot.
Iskolánk tanulói most a Föld napjára otthon készítették a feladatokat. Nagyon szépen köszönjük gyerekek azt a sok szép alkotást, amit küldtetek. Fontos, hogy megértsük, miért is kell a Földet óvni és védeni. Nagy örömünkre szolgál, hogy otthon szorgoskodtok, ültettek és segítkeztek. Ilyen ügyesek legyetek továbbra is.
Eljött a beíratkozás időszaka. Kérjük a kedves Szülőket, hogy akik már megkapták a beíratkozáshoz szükséges nyomtatványokat, azok legyenek szívesek 2020. április 20-án, azaz hétfőn, 15.00 óráig személyesen behozni az iskolába. Legyenek szívesek behozni a személyazonossági igazolványt, a gyermek születési bizonyítványát és az egészségügyi kártyáját. Kérjük betartani az előírásokat, csak szájmaszkban, kesztyűben léphetnek be. Azok, akik esetleg még szeretnék jelezni kérelmüket az iskola felé, megtehetik telefonon a 0908771547 számon, vagy írhatnak az iskola címére : zsvozokany@gmail.com. Köszönjük a bizalmat.
Köszönjük szépen a Szülőknek, kik bizalmat szavaztak nekünk és iskolánkat választották!!
Tisztelt Szülők!
Az Iskolaügyi Minisztérium 2020. április 6-án elfogadott, a tanulók rendkívüli helyzetben való értékelésére vonatkozó irányelve értelmében értesítjük Önöket, hogy:
A rendkívüli helyzet során a továbbiakban a folyamatos értékelést nem osztályozás formájában végezzük.
A folyamatos értékelés konstruktív visszajelzés formájában történik, amit a tanulónak/szülőnek adunk a tanulás során.
Motivációs jelleggel megnevezzük a tanuló által elkövetett hibákat és megfelelő lépeseket javaslunk a hibák eltávolítására.
A folyamatos és év végi értékelésnél is figyelembe vesszük a tanuló életkorát, egyéni sajátosságait, otthoni körülményeit, lehetőségeit.
Az egyes tantárgyak év végi értékelési módjáról pedagógiai értekezleten hoztunk határozatot.
Értékelési alapként szolgálnak a tanulók eddigi érdemjegyei, a későbbiekben pedig a tanulók által otthon elkészített és kidolgozott projektek, feladatok megoldásai, önálló gyakorlati feladatok elvégzése, figyelembe véve az egyes tanulók egyedi körülményeit.
A nevelési tantárgyakat nem osztályozzuk, az év végi bizonyítványba az abszolválta meghatározás kerül. (rajz, zene, torna, hittan, etika, munkára nevelés) A pedagógusok továbbra is szívesen tesznek fel a honlapra 1 – 1 érdekes feladatot a nevelési tantárgyakból, melyeket a gyerekek önkéntes alapon elvégezhetnek.
Az év végi bizonyítványban a többi tantárgyra alkalmazhatjuk az osztályzás és szóbeli értékelés formáját is valamennyi évfolyamban, kivétel az első osztály.
Első osztályban csak a szóbeli értékelést alkalmazzuk, semmilyen tantárgyat nem osztályozunk érdemjeggyel.
Iskolánk padjai sajnos üresek, de mégis egy kis fény gyúlt a sötétségben, új számítógépeket kaptunk. Nagy öröműnkre Zupko Tamás polgármester úr 8 új számítógéppel lepte meg iskolánkat. Nagyon nagy szükség volt már ezekre a gépekre, mivel a régiek már elavultak. Köszönjük szépen a polgármester úrnak és helyi képviselő testület tagjainak, hogy ezzel is segítik a tanítók és tanulók munkáját.
Iskolánkba látogatott Maász Imre magyarországi származású festőművész, aki tanulóinkat megismertette a kreatív festészet csodáival. Tanácsokkal látta el a gyerekeket, kiknek keze által csodálatos alkotások születtek ezen a napon. Köszönjük szépen ezt a varázslatos délelőttött.
Powered by aSc EduPage