Újdonságok

          • Elkezdődött a 2021-es tanév

          • Szeptember 2-án ünnepélyesen megkezdtük az új tanévet. A gyerekek versekkel készültek erre a napra. Külön dícséret jár az első osztályos tanulónknak, aki az első napon már verset mondott és boldogan letette az "esküjét".  Mindenkinek sikeres tanévet kívánunk!

          • Tanévnyitó - 2021. szeptember 2.

          • Kedves Tanulók, Tisztelt Szülők! Az ünnepélyes Tanévnyitóra  2021. szeptember 2-án, csütörtökön, reggel 8,00 órai kezdettel kerül sor az iskolában. Mivel az osztályban kerül sor az ünnepségre, kérjük a kedves Szülőket, hogy a higiéniai előírásoknak megfelelően hozzanak szájmaszkot és a belépés előtt alá kell írniuk majd a nyilatkozatot a fertőzésmentességről. Köszönjük szíves megértésüket!

          • Táborzárás - 10. nap

          •  

            Eljött táborunk 10. napja, ami egyben az utolsó is ezen a nyáron. A gyerekek ébredés és rakodás után közös reggelivel kezdték a napot. Délelőtt még várt rájuk kis munka, be kellett fejezni az alkotásaikat. Ezen 10 napon keresztül észrevétlenül tanultak,igaz nem ültek padban, de rengeteg ismeretre tettek szert. Ez volt a célunk, hogy ne is vegyék észre a sok-sok munka és játék alatt, hogy ez mind a tanulást szolgálja. Fejlődött a figyelmük, a kitartásuk, erőnlétük, együttműködésük, énekeltek, táncoltak önfeledten szórazkoztak. Köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett és segítette, hogy ez a 2 hét ilyen csodásan teljen. Erőnkből és energiánkból ennyire futotta az idén, vannak kritikus szemek, vannak elismerő köszönömök is, mi mindenkinek köszönjük, aki ránk bízta gyermekét. Számunkra a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezték magukat. Nagyon szép nyarat és jó pihenést kívánunk!!!

          • Izgő-Mozgók 9.nap

          • Ezt a napot várta talán minden táborozó a legjobban. Délelőttünk persze sok-sok munkával telt. Reggel rögtön mindenki nekifogott összekötözni saját pólóját, amit batikolással készítettünk el. Készültek a szebbnél szeb alkotások Adrika néni és Laci bácsi segítségével. Kipróbálhatták a korongozás tudományát is. Ebéd után várt ránk egy kb. 8km-es gyaloglás, amit minden gyerkőc kicsitől nagyig mindenféle probléma nélkül teljesített. Célunk a tallósi fagyizó volt. Meglepetésünkre ott várta már a csapatot a polgármesterünk, aki mindenkit megvendégelt. Fagyizás után birtokukba vették a táborozók a játszóteret is, utána hazafelé indultunk. Az iskolába érkezve elfogyasztottuk a főtt kukoricát, amit Ildi néni (Delika)ajándékozott a gyerekeknek, megkóstolhatták a sok-sok finomságot, amit a szülők és nagymamák készítettek számukra. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere. Kis pihenés után várt rájuk a mese, melyet a tanító néni elolvasott számukra, fejlesztve az értő olvasást. Kinn az udvaron folytatódott a "Kincskeresés", ahol a meséből kellett megtalálni a szótagokra bontott mondatokat. A kisebbek persze korukhoz mérten nem szöveget, hanem puzzle darabokat kerestek és a Három kismalac meséjét rakták ki. Mindenki nagyon ügyesen dolgozott, így megérdemelten ült le vacsorázni is, amit már gitárszó kiséretében lehetett elfogyasztani, mert megérkezett Tibi bácsi, aki szórakoztatta tovább a gyerekeket. Elhozta a dobokat, gitárokat, a gyerekek énekeltek, táncoltak, kipróbálhatták a hangszereket. Élvezték az est minden pillanatát. Ezt követően, mikor besötétedett, alig várták, hogy kislámpáikkal megnézhessék a régi tanító lakást hátul az iskola mögött, amit ők "SZELLEMHÁZNAK" neveztek el. Mindenki bátor volt, teljesítette a bátorságpróbát. Mosakodás után elkészültek az alváshoz, 18-an maradtak a legbátrabbak, akik egy éjszakát töltöttek az iskolában. Nagy elismerés jár a kicsiknek, 4-en ők is bevállalták ezt a estét, ami egy könnycsepp nélkül telt el. Szuper egy nap volt.

            A zene az kell!!! 

             

            És végre este lett! Mindenki élvezte.

          • Izgő-Mozgók 7-8.nap

          • E két napunk is sok-sok munkával és élménnyel telt. A kezek bizony egész délelőtt folyamán meg nem álltak, készültek a szebbnél szebb alkotások Adrika néni és Laci bácsi utasításai alapján. A kis szünetekben Adrika néni pogácsával és szerdán pedig finom frissen sült kürtőskaláccsal kínalta a gyereksereget. Kedden délután a Mesevarázs bábszínház szórakoztatta a táborozó gyerekeket. Köszönet érte Ágika és Böbe néninek. Lehetőség volt sárkányt is eregetni, szerencsére szél is kerekedett kedden. A táborban a főszerep a mozgásé, délutánra bizony mindenki kicsit fáradtan, de élményekkel tele tér haza.

          • Izgő-Mozgók 6.nap

          • Elkezdődött nyári táborunk 2. hete. Ahogy igértük, ez a hét kézműveskedéssel telik majd délelőttönként. A foglalkozásokat Szomolai László és Adrianna vezetik, kik már nem először járnak nálunk. Köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat.

            Mire is jó a kézműveskedés? - Mit fejleszt ez a foglalkozás?

            Fejleszti az önállóságot. Kiváló lehetőséget ad a finommotoros mozgások fejlesztésére, ami pozitív hatással van az például az íráskészségre is. A kreativitás a megoldó készséget is fejleszti, ami kihat például a matematikai, logikai képességekre. A sikerélmény talán a legfontosabb, mert ez olyan önbizalmat ad, ami kíváncsivá, bátrabbá teszi majd a gyermeket, javítja a tanuláshoz való hozzáállást is.

          • Izgő-Mozgók 5.nap

          • Ma bizony elmondható, hogy a gyerekek egész nap reggeltől délután négyig izegtek-mozogtak. A csapatunk egyik fele biciklire pattant a másik felét autóval vitte a polgármester úr Feketenyékre a Serczel tanító nénihez. A biciklis csapat végighaladt a Fekete víz partján, úgy jutott el a célba. A gyerekek kitartóan tekertek, meg sem kottyant nekik a táv, pedig voltak köztük ötévesek is. A napot fürdőzéssel folytattuk. Volt minden, mi szem-szájnak ingere. A pizzáért és muffinokért nagy köszönet Katus néninek. Nagyon fincsi volt minden. A dinnyét Ildi néni küldte nekünk , ami nagyon finom volt. Mindenki elfáradva ugyan, de élményekkel tele tért haza délután. Köszönet a tanító néninek, hogy elmehettünk.

             Gyorsan eltelt az Izgő-Mozgó nyári táborunk első hete. Tényleg tele volt mozgással, amit a gyerekek imádtak. Ez a videó kis betekintést nyújt az eltelt öt napba. Hétfőn folytatás következik, de ezen a héten a kezünk fog talán többet mozogni.- ezen a linken érhető el a videó:  

             

          • Izgő-Mozgók 4. nap

          • Ezen a napon se unatkoztunk az biztos. Voltunk kinn a teniszpályán, ahol kipróbálhatták a gyerekek a tenisz alapjait. Aszfaltrajzokat is készítettek, játszottak, hintáztak. Nem maradhatott el a reggeli sem a jó levegőn. Visszatérve az iskolába meghallgatták a tanító néni előadásában a Három kismalac meséjét,utána színeztek, rajzoltak, gyurmáztak. Kakukkos játékot is játszottak. Néptáncot is tanulgattunk. Délután kipróbálták magukat a gyerekek egy "szumós" fociban. Szuper volt ez a nap is, mindenki nagyon élvezte.

          • Izgő-Mozgó tábor 3.nap

          • A mozgás a gyerekek számára nélkülözhetetlen. Hatással van egész életükre, növekedésükre, semmi mással nem pótolható. Gyermekkorban a játékos mozgás közben tanulják meg a stresszes helyzetek könnyebb elviselését, segíti őket a szociális beilleszkedésben és egy egészséges önbizalom kialakulásában is. Mai napon labdáztunk, fejlesztettük a figyelmet a csoportmunkát, énekeltünk. Mozgás után jólesett a reggeli is.

            A reggeli tesi után mindenki elfoglalta helyét az osztályban és kezdődhetett a játékos tanulás, ismétlés. Volt benne szlovák, matek, olvasás, a kicsiknek a méhecske segített a mesemondásban, kendökkel tanultuk az irányokat. Angol sem maradhatott el. Köszönet Otilka néninek.

            Délután a gyerekeknek meglepetésben volt részük. Mindenki kipróbálhatta ügyességét vízen és szárazföldön egyaránt. Az attrakciókért köszönet a Polgármester úrnak, a segítségért pedig Lajos bácsinak, Imi bácsinak, Józsikának. Nagy élmény volt ez mindenkinek. Köszönjük a Szülőknek a sok gyümölcsöt, zöldséget, kalácsot. Nagy köszönet illeti az Öreg Fekete-víz Helyi Akciócsoport képviselőit, Kovács Lajost, Tuba Lajost és Lénárt Viktóriát.

          • Izgő-Mozgó tábor 2. nap - 2021.augusztus 10.

          • Vidáman kezdtük a mai napot is. A reggeli torna bizony nem maradhatott el. Tesi közben is lehet ám sokat tanulni, nem volt ez másképp ma sem. Ismerkedtünk az irányokkal, tanultuk a színeket, számoltunk is, szlovákul is tanultunk, csoportosítottunk és még énekeltünk is. Utánoztuk az állatok járását, felidéztük szlovákul is a neveiket. Reggeli után az Utazó planetárium interaktív előadását tekinthettük meg. A gyerekek felidézték a természetismeret és környezetismereti órákon tanultakat. Ismerkedtünk a bolygókkal, természetfilm segítségével idéztük fel a tanultakat arról, hogy miért is olyan fontos a víz, miért kell vigyázni rá, hogyan is történik a víz körforgása, milyen halmazállapotban fordulhat elő. Ez az érdekes mozi mind a tanulást szolgálta a mai napon.

            Ebéd után mindenki fürdőruhába bújt, mert következett a nap fénypontja a csónakázás, amit már alig vártak a gyerkőcök. Délelőtt a vízről tanultunk, most pedig megcsodálhattuk a gyönyörű természetben is. Nagy-nagy köszönet jár a vezekényi tűzoltóknak, hogy idejüket a gyerekekre áldozták, nem kis segítséget nyújtva ezzel a pedagógusoknak, hogy létrejöhessen e csodás délután. A vízparton míg várakoztak a csónakázók, addig sem unatkoztak, kis tűzoltókká válhattak, kipróbálták az autót is. Vizes volt mindenki, de megérte. Köszönjük!!! ​​​​​​​

          • Nyári iskola 2021.augusztus 9-20. között

          • 1.napunk az Izgő-Mozgó táborban 

            Reggel érkezés után nagy volt az öröm, beszámoltak a nyári élményeikről a gyerekek. A reggeli torna után közös játékkal folytatódott a nap. Megtanulták a tábori indulót, ebéd után pedig a nagyérdemű közönséget a Kuttyomfitty társulat szórakoztatta. 

            Ezen a linken tekinthető meg a Tábori induló

          • Tanévzáró 2020/2021

          • Június 30-án tanulóink virágcsokrokkal kezükben érkeztek az iskolába. Véget ért ez a nem éppen könnyűnek mondható tanév diák-tanár számára egyaránt. Elsős tanulóink csillogó szemekkel várták már a bizonyítványt. Mindenki nehéz munkát végzett az év folyamán, de elmondhatjuk, hogy a tanulók ügyesen vették az akadályokat. A tanév kiértékelését követően átadásra kerültek a Kenguru matematikai verseny résztvevői számára az oklevelek. Több tanulónk is bekerült az élmezőnybe, kiknek szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk! Kiosztásra kerültek a Wocabee verseny oklevelei is. Itt a tanulók a szlovák és angol tudásukat mérték fel a kínálandó feladatok alapján. A kitartó munka meghozta gyümölcsét, a legjobbak oklevelet kaptak. Az egész évi szorgos munkájukért a tanulók könyvjutalomban részesültek. Mindenkinek gratulálunk, nagyon boldog vakációt kívánunk! 

          • Rajzpályázatra készültek a következő alkotások

          • A Rákóczi Szövetség Pitvarosi Helyi Szervezete felhívást küldött iskolánknak, hogy tanulóink ha szeretnének, bekapcsolódhatnak a rajzversenybe, melynek témája a Legkedvesebb magyar népmesém volt. Nagy munka vette kezdetét és a végén ilyen szép alkotások születtek. Tanulóink már most nyertesek, még akkor is ha nem jutnak a 90 rajz közül esetleg a legjobbak közé. Nagy élmény volt a készülődés, úgy az olvasás, mint a rajzolás is. Sok élménnyel lettek gazdagabbak. 

          • Új mászókával és hintákkal gazdagodott az iskola és óvoda udvara

          • Egy gyermek alapszükséglete a mozgás. Rohanó világban élünk és gyermekek keveset mozognak. A mozgás kihat a beszédfejlődésre, finommozgásokra a figyelem és koncentrációra. Nem is gondolnánk, hogy a mászás, hintázás hiánya évekkel később milyen tanulási és viselkedési problémákat okozhat.

            Nagy köszönet a Vezekényi Önkormányzatnak, hogy szem előtt tartva ezeket a szükségleteket, gyermekeink számára új mászókákat és hintákat biztosított a két intézmény udvarára. Nagy szükség volt már rá. Az udvaron lett két ugráló is, amit köszönünk Gyerák Ferenc és Takács Ottó családjának.

          • Föld napja -április 22.

          • Iskolánk tanulói a Föld napja hetében sok aktivitáson vettek részt. Segítettek szemetet szedni a faluban, virágokat ültettek a helyi tűzoltószertár előtt. A tanítási órákon is ezzel kapcsolatos feladatokat oldottak, közös alkotásokat készítettek. Csatlakoztunk az Énekelj a Földért c. eseményhez is, együtt énekeltük a Fekete víz partján Bagdi Bella - Gyújts egy gyertyát....c. dalát. Élménydús hetet tudunk magunk mögött.

            Szemétszedés a faluban 

            Óvjuk a Földet!

            Énekelj a Földért - Bagdi Bella dalát énekeltük a Fekete víz partján

          • Beíratás az 1. évfolyamba

          • Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek! Eljött a beíratás időszaka. Nálunk sincs ez másképp, ezért kérjük a kedves Szülőket, hogy 2021. április 12-én délután 13,00-tól lehet beíratni a gyerekeket. Akinek ez az időpont nem felel meg, az április folyamán akármilyen időpontban jelentkezhet, csak előre kérjük az idöpontot telefonon egyeztetni. Várjuk sok szeretettel az érdeklődőket! Köszönjük a bizalmat!

            A beíratáskor kérjük hozzák magukkal a gyermek születési bizonyítványát, egészségügyi kártyáját és a szülő a személyazonossági igazolványát. 

            Kérjük betartani az előírt higiénia intézkedéseket - szájmaszk és kézfertőtlenítés kötelező

            Elérhetőség: 031/7855254, mobil: 0908771547

          • 2021. március 22-én újra kinyílik iskolánk kapuja !

          • 2021. március 22-től a járási közegészségügyi hivatal ajánlásával és a fenntartó jóváhagyásával iskolánk visszatérhet a jelenléti oktatáshoz!

            A jelenléti oktatás idején már nem jár az ún. očr támogatás, kivéve, ha a tanuló beteg és erről orvosi igazolása van!

            Fontos, hogy a jelenléti oktatás újraindításakor a távoktatás megszűnik, az otthonmaradó diákok a korábban megszokott módon kapják a tananyagot és a leckéket! A pedagógusokkal való egyeztetés után, lehetőség van bizonyos órákon bekapcsolódni az óra menetébe online formában is. 

            Továbbra is folytatódik a reggeli hőmérsékletmérés, fertőtlenítés és az osztályok fokozott dezinfikálása!

            A tanulóknak kötelező a maszk viselése az egész nap folyamán. Kérjük a kedves Szülőket legyenek szívesek bebiztosítani gyermekük számára még 2 db maszkot, amit a szekrényükbe helyezünk. 

            Az iskolai klub szintén üzemel. Az iskola reggel 7,00 órától délután 16,00 óráig tart nyitva. 

            Az iskolalátogatás feltétele legalább az egyik törvényes képviselő letesztelése és 7 napnál nem régebbi negatív teszteredménye. Erről a szülőnek egy becsületbeli nyilatkozatot kell kitölteni és a tanuló által leadni az iskolába lépés első napján. A negatív teszt eredményét mellékelni kell. 

            /A nyilatkozat aláírható és leadható a tesztelés alatt a kultúrházban is az iskola pedagógusánál./

          • Az 1848-as márciusi eseményekre emlékeztünk

          • „Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-e az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik.”

            (Jókai Mór)

            Iskolánk tanulóival idén sem tudtunk a kultúrházban ünnepelni. Tanulóinknak és a szülőknek szívből köszönjük, hogy eljuttatták kis videóikat, amiket felhasználva itt a virtuális térben méltón emlékezhettünk és tiszteleghettünk a hősök emlékének.

            Büszkék vagyunk tanulóinkra - magyarnak lenni igenis jó!!!

             

    • Bejelentkezés