• Nyílt nap és beíratás

          • Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!! 

            Sok szeretettel várunk mínden kedves érdeklődőtt iskolánk Nyílt napjára, melyre 2023. április 4-én reggel 8,00 órától lesz lehetőség. Megismerkedhetnek az iskola pedagógusaival, játékos tanórán vehetnek részt, 10,00 órától pedig kézműves foglalkozás várja a gyerekeket a Szomolai házaspárral. Míg a gyermek dolgozik, a szülőnek lehetősége van gyermekét beíratni az iskolába. A beíratás azonban egész április folyamán lehetséges.

            Szükséges dokumentumok: a gyermek születési bizonyítvány, a szülő személyazonossági igazolványa, egészségügyi biztosító kártya.

            Tisztelt Szülők!
            A 2023/2024-es tanévre azokat a gyermekeket kell beíratni, akik 2023. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket. 

            A beíratásra  2023. április 1. és 30. közt van lehetőség.  

            Ebben az évben már nem kérhető az iskolakezdés elhalasztása. Amennyiben a kisgyermek még nem iskolaérett, az óvoda igazgatónője dönti el, hogy a gyermek még egy évig óvodába fog járni.
            A gyermeket rendszerint abba az iskolába kell beíratni, amely a lakhely szerinti befogadó iskola. A szülő kérvénye alapján a gyermek beírható bármely más iskolába is, ehhez a választott iskola igazgatójának beleegyezése szükséges.

            Érdeklődni a beíratással kapcsolatban személyesen, vagy a 0908771547-es telefonszámon  lehet.

            A kérvényt mindkét szülőnek fontos aláírnia. A kitöltött dokumentumokat kikérhetik az iskolában.

             

            Köszönjük, ha minket választ!!!

          • Tompa Mihály járási vers és prózamondó verseny Galántán

          • Iskolánk tanulói  Galántán szerepeltek a Tompa Mihály Vers és Prózamondó verseny járási fordulóján. Minden tanulónknak szívből gratulálunk, nagyon ügyesek voltak!!!!

            1. kategória vers: Szalai Enikő - 2.osztályos - aranysáv, Toronyi Olivér - 1. osztályos - bronzsáv

            1.kategória próza: Mácsodi Vivien - 3.osztályos- ezüstsáv, Benedek Máté - 3.osztályos - aranysáv

            2. kategória - 4. osztály vers: Bordovács Zsófia- bronzsáv, Gyerák Áron - ezüstsáv, próza- Kovács Vaneska -bronzsáv, Dudáš Ester - ezüstsáv

            A kerületi versenyen majd Enikő és Máté képviseli az iskolát. További sok sikert kívánunk minden versenyzőnek!! Minden tanulónkra nagyon büszkék vagyunk

          • Álarcosbál

          • 2023. február 17-én a tavaszi szünet előtti utolsó napot mókázással töltötték a gyerekek az iskolában.

            Nagy volt biz a vigadalom. A gyerekek jelmezbe bújtak, az asztalon

            finomságok sorakoztak. Roptuk a táncot, versenyeztünk, közben pedig ittunk-ettünk. Köszönjük a sok-sok fánkot, sütit és más nyalánkságot. Pezsgőt bontva koccintottunk, a hangulat tetőzött, mert a szünet elkezdődött.

          • Farsang hete

          • Farsang hete - tanultunk, közben tornáztunk, színeket varázsoltunk a fehér rajzlapokra, farsangi toldalékolót oldottunk, énekeltünk,táncoltunk.

          • Pedagógusok aktualizációs képzése

          • Iskolánkban pedagógusaink részére február 10-én aktualizációs képzést szerveztünk, ahová meghívtunk még pár pedagógus kollégát. A képzést Tóth Erika tartotta, akinek hálásan köszönjük, hogy elfogadta a felkérést, és sok új ismerettel gazdagította a jelenlévőket. Folytatás majd áprilisban. Már most várjuk!!!

          • Tompa Mihály vers és prózamondó verseny - iskolai forduló

          • Verset tanulni jó és hasznos. A gyerekek tanulási képességeinek fejlődésében, a tudásanyag elsajátításában nagyon nagy szerepük van a memoritereknek. A verstanulás elkísér minket óvodától egyetemig. (Cseh Tamás után, szabadon…)

            A verstanulás fejleszti az emlékezetet, az intellektust, az általános műveltséget, egyszóval, mindent.

            Tanulóink öttagú zsűri előtt szavalták el tanult verseiket és prózáikat. Nagyon nehéz dolga volt bizony a zsűrinek, mert mindenki nagyon ügyes volt és mindent beleadott, hogy előadása sikerüljön. Büszkék vagyunk rátok gyerekek!!!