• Robotika világbajnokságon járt a vezekényi csapat

          • Kicsi falunk csapata robotika világbajnokságon járt Dortmundban

             

            Iskolánk volt tanulói, akik ma már ötödikesek ugyan, egészen a világbajnokságra tornázták fel magukat robotika terén. Júniusban Kassán rendezték a WRO - robotolimpia országos versenyét, ahol nagy örömünkre elsők lettek, így a következő megmérettetés, ami már most novemberben volt, az a Világbajnokság. A Vechas csapat tagjai : Énekes Liza, Jakócs Sámuel és Álló Amanda képviselték falunkat és egyben volt iskolájukat ezen a versenyen. 

            Nagyon vártuk már 2022. november 16-át, hogy a várva várt nap bekövetkezzen. Kimondhatatlan Nagy hálával tartozunk "Támogatóinknak!!!", akik nélkül ez csoda nem történhetett volna meg. Köszönettel tartozunk Tinának és Julcsinak is az Edutus Egyetemről, kiK mindig segítőkezet nyújtottak. Kassáról Angelika néninek, akíi mindig biztatta a csapatot, hogy csak előre, sose hátra!! Nagy munka volt mögötte gyereknek, tanárnak, segítőnek egyaránt. Mikor Kassán elsők lettek, azon dolgoztunk állandóan, hogy ez kihagyhatatlan alkalom, ami lehet először és utoljára sikerült, tehát mindent megmozgattunk, hogy a nem kevés kiadással járó világbajnokságra ezeket a gyerekeket eljuttassuk. Sok-sok segíteni akaró embert sikerült találni és bebizonyítottuk, hogy bizony, ha egyesek úgy tartották, hogy ilyen kicsi falu minek is akar ilyen helyre menni, mi akkor is elmegyünk,mert ott a helyünk!!!! Mérhetetlenül Nagy hálával tartozunk mindenkinek, aki bármi módon segítette kicsi csapatunknak valóra váltani célját!És igen, a kicsi falusi gyerekek bizonyítottak, először azzal, hogy kijutottak és azzal,hogy megállták a helyüket és nem akárhogyan!!! a 82 csapatból a 44. helyen végeztek. Fantasztikusak voltak, csak gratulálni lehet nekik!!!! Büszkeségeink vagytok!!!!

            Köszönjük a Polgármester úrnak,hogy igénybe vehettük a helyi kisbuszt, Imi bácsinak és Tominak, hogy biztonságosan megtették a csapattal a több Mint 2000 km-t. Fantasztikus 4 napot tölthettünk Dortmundban. Köszönet és hála!!!A csapatot öltöztette, vagyis a trikókat nyomtatta Beta Print Tallós, a melegítőkre a feliratot pedig Anita néni készítette a csapat részére. Nagy köszönet érte!

             

            ​​​​​​​

            Iskolánkban történt - Dortumundba jutottak tanulóink 

          • Érzékenyítő foglalkozás a Meliorat központ segítségével

          • A Meliorat albári fejlesztési központ szakemberei Kása Ildikó igazgatónő és Loretta néni tartottak ma az iskolában érzékenyítő foglalkozást a tanulóknak. Az érzékenyítés egyszerre tudatos és tudattalan
            tevékenység. Fontos a gyerekekkel megértetni, hogy minden apróság számít - egy mosoly, egy ölelés, egy bocsánatkérés...a megfelelő mondat a megfelelő időben igenis nagyon fontos.

          • iBobor informatikai verseny

          • Iskolánk tanulói a 2-3-4.osztályból a hét folyamán bekapcsolódtak az iBobor informatika versenybe, ahol ügyesen dolgoztak. 16 tanulóból 8-an sikeres megoldók lettek. Csak így tovább!!!

          • Elsőseink Hétpróbát tettek

          • Iskolánk minden évben november elején megtartja az elsősök hétpróbáját, hogy igazi tanulóivá váljanak kis közösségünknek. Nagy volt az izgalom, sürgés-forgás készülődés a nagyobbak részéről is. Ilyenkor nem a tanító néniknek kell megfelelni, hanem a társaiknak, akik levizsgáztatják a "kicsiket" matematikából, olvasásból,írásból, szlovákból, környezetismeretből, testnevelés és művészetekből is. A kis "méhecskék" szorgalmasan dolgoztak, munkájuk meghozta gyümölcsét. A méhkirálynő oklevéllel jutalmazta a szorgosan munkálkodó társait. Vidáman járhatták munka után a méhek táncát. Mindenki nagyon jól érezte magát.

          • Okostelefon a tanórán

          • Tudjuk, hogy a mostani diákok, már sok szempontból máshogy állnak a tanuláshoz, mint azt valamikor megszoktuk. A digitális világ adta lehetőségek teljes mértékben adottak számukra. Nagyon fontos, hogy az iskolában is a rendelkezésünkre álló eszközöket a motivációra és képességfejlesztésre használjuk fel. Nálunk ugyan megszokott, hogy a tanítási órák során sokszor előkerül a táblagép, sokat használjuk az interaktív táblát, a számítógép használata sem okoz különösebb gondot. Ma a negyedikesek viszont elhozhatták mobiltelefonjaikat, hogy az ismereteiket, amiket a természetismereten tanultak és bővítettek az interaktív órán a csillagvizsgálóban, ma a Smarty 4D interaktív kártyák segítségével is elmélyíthették. Izgalmas, innovatív módon vették szemügyre a bolygókat, hallgatták a tartalmas előadást. Mindenki élvezte és sokat "játszott", miközben észrevétlenül tanult.

          • Interaktív természetismeret a csillagvizsgálóban

          • 4. osztályos tanulóink természetismeret óra keretében október 27-én meglátogatták az ógyallai csillagvizsgálót. A legrégebbi szlovákiai csillagvizsgáló felépítése Dr. Konkoly-Thege Miklós nevéhez fűződik. Az asztrofizikális obszervatóriumot, Európában az elsők között, 1871-ben hozták létre és a 19. század végén a legjobban felszerelt csillagvizsgálók közé tartozott. A csillagvizsgálóban nappal és éjjel is megfigyelhető az égbolt. Tanulóink a Planetáriumban vetítéssel egybekötött előadáson keresztül ismerkedtek a csillagokkal ,csillagképekkel és a Naprendszer bolygóival. Sok új ismeret megszerzésével tértek vissza az iskolába.

            Köszönjük a Polgármester úrnak, hogy tanulóinkat a helyi kisbusz ismét elszállíthatta, ezzel is könnyítette számunkra az utazást.

          • Nagyszülőket köszöntöttük

          • 2022. október 27-én délután meghívtuk a nagyszülőket egy közös unokás teadélutánra az iskolába. Nagyon örültünk,hogy elfogadták a meghívást. Kis műsorral kedveskedtünk nekik és a tea mellé édességet is kínáltunk. Nagyon jól sikerült ez a délután, mindenkinek köszönet, aki bármi módon is hozzájárult!!! Jó volt együtt!!!