• iBobor informatikai verseny

          • Iskolánk tanulói a 2-3-4.osztályból a hét folyamán bekapcsolódtak az iBobor informatika versenybe, ahol ügyesen dolgoztak. 16 tanulóból 8-an sikeres megoldók lettek. Csak így tovább!!!

          • Elsőseink Hétpróbát tettek

          • Iskolánk minden évben november elején megtartja az elsősök hétpróbáját, hogy igazi tanulóivá váljanak kis közösségünknek. Nagy volt az izgalom, sürgés-forgás készülődés a nagyobbak részéről is. Ilyenkor nem a tanító néniknek kell megfelelni, hanem a társaiknak, akik levizsgáztatják a "kicsiket" matematikából, olvasásból,írásból, szlovákból, környezetismeretből, testnevelés és művészetekből is. A kis "méhecskék" szorgalmasan dolgoztak, munkájuk meghozta gyümölcsét. A méhkirálynő oklevéllel jutalmazta a szorgosan munkálkodó társait. Vidáman járhatták munka után a méhek táncát. Mindenki nagyon jól érezte magát.

          • Okostelefon a tanórán

          • Tudjuk, hogy a mostani diákok, már sok szempontból máshogy állnak a tanuláshoz, mint azt valamikor megszoktuk. A digitális világ adta lehetőségek teljes mértékben adottak számukra. Nagyon fontos, hogy az iskolában is a rendelkezésünkre álló eszközöket a motivációra és képességfejlesztésre használjuk fel. Nálunk ugyan megszokott, hogy a tanítási órák során sokszor előkerül a táblagép, sokat használjuk az interaktív táblát, a számítógép használata sem okoz különösebb gondot. Ma a negyedikesek viszont elhozhatták mobiltelefonjaikat, hogy az ismereteiket, amiket a természetismereten tanultak és bővítettek az interaktív órán a csillagvizsgálóban, ma a Smarty 4D interaktív kártyák segítségével is elmélyíthették. Izgalmas, innovatív módon vették szemügyre a bolygókat, hallgatták a tartalmas előadást. Mindenki élvezte és sokat "játszott", miközben észrevétlenül tanult.

          • Interaktív természetismeret a csillagvizsgálóban

          • 4. osztályos tanulóink természetismeret óra keretében október 27-én meglátogatták az ógyallai csillagvizsgálót. A legrégebbi szlovákiai csillagvizsgáló felépítése Dr. Konkoly-Thege Miklós nevéhez fűződik. Az asztrofizikális obszervatóriumot, Európában az elsők között, 1871-ben hozták létre és a 19. század végén a legjobban felszerelt csillagvizsgálók közé tartozott. A csillagvizsgálóban nappal és éjjel is megfigyelhető az égbolt. Tanulóink a Planetáriumban vetítéssel egybekötött előadáson keresztül ismerkedtek a csillagokkal ,csillagképekkel és a Naprendszer bolygóival. Sok új ismeret megszerzésével tértek vissza az iskolába.

            Köszönjük a Polgármester úrnak, hogy tanulóinkat a helyi kisbusz ismét elszállíthatta, ezzel is könnyítette számunkra az utazást.

          • Nagyszülőket köszöntöttük

          • 2022. október 27-én délután meghívtuk a nagyszülőket egy közös unokás teadélutánra az iskolába. Nagyon örültünk,hogy elfogadták a meghívást. Kis műsorral kedveskedtünk nekik és a tea mellé édességet is kínáltunk. Nagyon jól sikerült ez a délután, mindenkinek köszönet, aki bármi módon is hozzájárult!!! Jó volt együtt!!!

          • WocaBee applikáció már 4. éve iskolánkon

          • Iskolánk tanulói ebben a tanévben is használják a Wocabee alkalmazást a szlovák nyelv és angol nyelv tanulása során. Fontos számunkra, hogy a tanulók örömmel tanulják a nyelvet és aktívan részt vegyenek a tevékenységekben. Ez egy szótár, amibe a szavakat a tanár írja, az alkalmazás pedig játékossá formálja. Tanulás közben rögzülnek a szavak, figyelni kell a helyesírásra is.

            Hajrá gyerekek!!! Gyakoroljátok minél többet!!!november 1-jén kihirdetik a győztes osztályt

          • Folytatódott a kódolás a tanítási órákon

          • Nem használtuk igaz a számítógépet, de a kódolás alapjai megjelentek harmadikban és másodikban a magyar nyelv órán, matematikán az elsőben, honismereten a negyedikben. Ma az ovisokat is bevontuk a játékba, képzeletbeli autóba ültek és elautóztak a kijelölt útvonalon a nagyapáékhoz. Nem maradhatott el a vidám éneklés, melybe mindenki bekapcsolódott. Az útvonalat ügyesen megjegyezték és a többieknek kijelölték, így sikeresen segítettek az ovisok nagyapának kihúzni a répát, amit utána meg is kóstoltak. Munkára nevelésen a tanulók pedig répasalátát készítettek belőle, ami el is fogyott mind egy szemig.

            Az európai programozási hetünk végére értünk ugyan, de nálunk ezzel nem fejeződött be a digitális technológiák használata. Az oktatás elengedhetetlen részét képezi a mai modern korban. A tanórákon mi már több éve használjuk és igyekszünk a mai gyerekek érdeklődését a lehető legjobban felkelteni. Élvezik a lego építését, programozását, örömmel használják a Bee-bot kisrobotot, mindenkinek van saját táblagépe, melyet sok mindenre ki lehet használni. Az interaktív táblán is sok-sok feladatot oldanak a tanulás során.

          • Európai programozás hete az iskolában - Europe Code Week

          • „Az európai programozási hét egy alulról szerveződő kezdeményezés, amelynek célja a programozás és a digitális jártasság szórakoztató és érdekes módon történő bemutatása.” 

            Iskolánk tanulóival mi is bekapcsolódunk az európai programozási hétbe. Fontosnak tartjuk a digitális kompetencia fejlesztését minden korosztályban. XXI. századi ember digitális kompetenciájához szorosan kapcsolódik a kódolás, a programozás széleskörű elsajátítása és alkalmazása. A jelenlegi, digitális korban az alapvető műveltséghez már hozzátartoznak a programozási ismeretek és az informatikai gondolkodással kapcsolatos olyan kulcsfontosságú képességek, mint a problémamegoldás, az együttműködés és az elemző készség.

            Iskolánk tanulói a héten a tanítási órák keretében ismerkednek a kódolással úgy számítógépen, mint nélküle, programozunk lego robotot, tanuljuk az irányokat , melyhez nagy segítségünkre lesz a Bee-bot méhecske is.

            1. nap a kódolás jegyében

            Harmadikosaink az angol órán tanulják a parancsokat - előre, jobbra, balra - segítségül hívták a Bee-bot kisrobotot is. 

          • Tök jó nap az iskolában

          • A tökfaragás a 20.század elején már a paraszti világban is közkedvelt volt. A betakarítást követően faragták a tököt, melyet sok helyen Tökvicsornak is hívtak. A tökfaragás családi és baráti programnak is nagyon jó, nem is kell hozzá sok eszköz, csak jó társaság, jókedv és pár termény. Így faragtunk ma mi is az iskolában, jókedvvel, játékkal és rengeteg finomsággal, hogy haladjon a munka. Köszönjük a kedves Szūlők támogatását!!! " Tök jó napunk volt"!

          • Fussunk Zsókáért!!!

          • A dunaszerdahelyi MAX RUN 2022 jótékonysági futóversenyen, melyet "Zsókáért" szerveztek, aki iskolánk  tanulója  - részt vettek diákjaink, szülők, pedagógusok, szakácsnőnk Katuska, a Községi hivatal képviseletében Zupko Tamás polgármester, alpolgármesterünk Karácsony Imre, képviselőasszonyunk Duba Lilla, a helyi tűzoltószervezet paracsnoka Szekács Marián és barátai. Köszönjük szépen az iskola mellett működő Szülői tanácsnak, hogy minden tanulónknak, aki nem is vett részt személyesen a futáson, részvételi díját befizette, így is támogatva iskolánk tanulójának kezelését. Minden vezekényi családnak köszönjük,aki részvétel nélkül is nevezett!!! Jó volt jót tenni ezen a mai napon is!!!

          • Szépítettük falunkat

          • Harmadik és negyedikes tanulóink a munkára nevelés órán kihasználva a napsütést, fogták a seprűket,gereblyéket és nekiláttak kicsit rendet rakni az iskola előtti parkban az emlékműnél. Mozogtak, szórakoztak és közben szépítették a közterületet is. Összekapcsoltuk a kellemeset a hasznossal. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek!!

          • Egészséges életmód hete az iskolában

          • Ezen a héten tanulóinkkal sokat beszélgetünk a helyes táplálkozásról, egészségünk óvásáról, mozgásról. A tanító nénik készítik az egészséges tízórait, a Szūlők küldik a gyümölcsöt és zöldséget. Mindenkinek jobban ízlik,ha egy asztalnál,közösen ülnek le tízóraizni.

            Tudjuk, hogy a mozgás az étrend mellett nagyon fontos kiegészítője az egészséges életmódnak. Minden gyermek számára nélkülözhetetlen, hatással van egész életükre.

            Mai napon Zsóka és Áron meghívására iskolánkba látogatott a szerdahelyi DAC kézilabdacsapat 4 játékosa - Kata, a csapatkapitány, Kika, Mónika és Réka. Fantasztikus délelőttöt varázsoltak tanulóink számára. Sokat megtudtak erről a sportról, a sportolás fontosságáról, a csapatmunkáról. Nagy köszönet mégegyszer a játékosoknak!!csodás napunk volt!!!

          • Sportos nap Alsószeliben

          • Egy sportos napon vettek részt tanulóink Alsószeliben. Az Öreg Fekete-víz Helyi Akció Csoport felajánlotta iskolánk számára is,hogy kipróbálhatjuk a vizibiciklizést, csónakázást, az élő csocsózást. A gyerekeket Imi bácsi szállította a helyszínre az "iskolabusszal", utána segítette a munkát. A vízen a csónakázásra Tibor felügyelt a vezekényi tűzoltóktól. Köszönjük szépen a tanító néniknek is ezt az élményteli napot.

          • Tanévnyitó ünnepség

          • 2022. szeptember 5-én kinyílt iskolánk kapuja. 8,00 órakor kezdetét vette az ünnepélyes tanévnyitó. Csillogó szempárak várták már, hogy elkezdődjön a 2022/2023-as tanév. Köszönjük szépen a kedves Szülőknek, akik első osztályba hozzánk, a mi kis családias iskolánkba íratták gyermekeiket. Az elsősök átvették az iskolatáskákat, melyeket a Rákóczi Szövetség adományozott minden magyar iskolába íratott kicsi elsősnek. Nagyon szépen szerepeltek rögtön az első napon tanulóink, ügyesen szavaltak és énekeltek, az elsősök pedig az ünnepélyes fogadalomtétel után hivatalosan is iskolánk tanulóivá váltak. Büszkén távoztak az új iskolatáskával a hátukon. Mindenkinek jó tanévet, kellemes napokat kívánunk!!!

          • Nemzetközi robotika verseny - Balatonfüred 2022. szeptember 1-4.

          • Tanulóink részt vettek Balatonfüreden egy háromnapos Nemzetközi robotika versenyen, ahol dobogós helyezést értek el. 14 országból érkeztek a csapatok, 3 kategóriában zajlott a verseny. A mi kis csapatunk, amely a Vechas nevet viseli, hatalmas teljesítményt nyújtott, amivel a csodálatos 3. helyen végzett. Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra!!!

            Ismét bebizonyosodott, hogy a kicsik is képesek nagy dolgokra!!!! Köszönjük szépen gyerekek!!!!

            Most már nincs más hátra, csak a Világbajnokság Dortmundban.  Hajrá!!!!

             

             Friendship Invitational medzinárodnú súťaž v stavaní a programovaní robotov zorganizovala Univerzita Edutus v Balatonfürede prvý septembrový víkend.

            Súťažiaci vo veku 8-19 rokov zo 14 krajín si zmerali svoje schopnosti v kategóriách RoboMission, Future Innovators a RoboSports.

            Slovensko reprezentovali tímy Vechas zo ZŠ Vozokany v kategórii RoboMission Elementary, a umiestnili sa na výbornom 3. mieste.

            Členovia tímu: Liza Énekesová, Samuel Jakócs a Amanda Álló. Mentorky tímu sú Ildikó Karácsonyová a Ildikó Ozsváth. Tím sprevádzal a podporil na súťaži Imre Karácsony.

            V kategórii Junior veľmi úspešne zabojoval tím Voittaja zo ZŠ, Trieda SNP 20, Banská Bystrica. Členovia tímu sú Michal Šimo a Tomáš Tomek. Mentor tímu je Garbriel Stach. O tím sa starala aj p. učiteľka Janka Korimová.

            Blahoželáme tímom a ďakujeme za vynikajúcu reprezentáciu Slovenska.

            Všetky výsledky sú na stránke:

             

            https://wro.hu/wp-content/uploads/2022/09/K%C3%A9perny%C5%91fot%C3%B3-2022-09-05-16.59.40.png

             

          • Tanévnyitó

          • Kedves Gyerekek! Tisztelt Szülők!

            Iskolánk kapuja 2022. szeptember 5-én ( hétfőn ) újra kinyílik. Sok szeretettel várjuk elsőseinket és tanulóinkat egyaránt. Az ünnepélyes megnyitó reggel 8,00 órakor lesz az iskolában. Minden szülőnek az iskolakezdés napján alá kell írnia a becsületbeli nyilatkozatot a fertőzésmentességről (písomné vyhlásenie o bezpríznakovosti), amit az iskolában a tanévnyitó előtt személyesen átvehetnek. A megnyitó után még mindenki hazamegy, napközi csak keddtől üzemel. 

            Várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel!

            Az iskola pedagógusai

             

          • Nyári tábor - 4. nap

          • Napközis táborunk 4.napján ellátogattunk tanulóinkkal Galántára. A helyi buszjárattal mentünk utána az állomáson felültünk a turisztikai kisvonatra, mellyel körbejártuk a várost. Utána birtokukba vehették a kastélyparkban a játszóteret. 11 órakor mentünk a múzeumba, ahol érdekes előadáson vettünk részt,mely a Sokoldalú fáról szólt, majd a gyerekek csoportokban dolgoztak, kincset kellett keresniük a múzeumban. Még a boszorkány barlangját is felfedezték. Utána pizzáztak, fagyiztak. Az iskola udvarán sátrakat állitottak és aludtak reggelig. Reggeli után sátorbontás volt és délben mindenki hazament, hogy élvezze a nyári szünetet. 

          • Nyári tábor - 3. nap

          • Nyári napközis táborunk 3. napja is nagyon gyorsan eltelt. Reggel picit társasoztak a gyerekek, utána bringákra pattantunk és elkerekeztünk a csodás vízparton egészen Feketenyékre a tanító nénihez. Végre az idő is kedvezett és a betervezett medencés buli megvalósulhatott. Köszönjük a finomságokat a Szülőknek, a finom ebédet pedig Katus néninek. A nap csodásan telt, tele sportolással, vidámsággal. Nagyon jó volt!!

          • Nyári tábor - 2.nap

          • Nyári napközis táborunk 2.napja -  Igaz, az idő kicsit közbeszólt, de ez nem riasztott el senkit. Biciklizni nem mehettünk,de volt más.Közös játék, tanító néni mesélt, ezt követte a mesevetélkedő. Csoportokban dolgoztak, közösen oldották a feladatokat. Közben főlt a leves, sült a palacsinta, tanító nénik szorgoskodtak a konyhában, mint a hangyák. Ebédig jutott idő kis kísérletezésre is. Nagy élvezettel figyelték Vivike bemutatóját Ebéd után meglepetésként megérkeztek a meséből a szereplők élőben,mégpedig a legkisebbek, a hangyák.Nagy élvezettel ülték körül az Ázsiában őshonos hangyabolyt a Camponotus nicobarensist. Köszönjük szépen az érdekes beszámolót Mikinek, Vivien tanító néni párjának. A gyerekek sok érdekességet megtudtak róluk.