• Ballagás - 2022. június 29.

          • "Emberpalánták vagytok. Már nem gyerekek, de még nem is felnőttek. Nektek célotok van. És feladataitok. A célotok ugyanaz, mint minden más embernek a földön: hogy boldogok legyetek. És ez legyen az elsődleges! Hogy otthont találjatok a világban. A feladataitokat pedig kijelölik a képességeitek. (Szabó Tibor Benjámin)

            Fergeteges hangulat volt a ballagás után az iskolában, ahol egész délután szórakoztunk

          • Gurulós sportos délelőtt az iskolában

          • Június 24-én sportos délelőtt volt az iskolában, mikor minden gyerek gurulva érkezett, vagyis akinek volt rollerja, akinek nem,az sem maradt anélkül. Az idő kedvezett, a vízparton pedig élvezet volt gurulni.A gyerekek nagyon ügyesek voltak, volt gördeszkás és görkoris is közöttük. Egykettőre elértünk a barna hídig, ezért úgy döntöttünk, van időnk tovább menni,így gurultunk a tallósi játszótérig. A fagyis is kinyitott közben, így fagyiztunk is, amit köszönünk szépen a polgármesterünknek. Vidáman indultunk vissza a meseszép erdei környezetben. Csodás napunk volt.

          • Úszótanolyamra jártunk a galántai gimnáziumba

          • Május 13-tól tanulóink naponta felültek délután a helyi buszjáratra 13.00 órakor és elutaztak Galántára a Gimnázium uszodájába. Gyakorolták a közlekedést, viselkedési szabályokat a tömegközlekedésben, gyalogoltak, nem is keveset, mivel a távot naponta kétszer is megtették, mert visszafelé a délután 16.45 ös busszal jöttünk. Mindenki jókedvűen, örömmel járt, megérdemelt "pihenés" az úszás a sok munka után. Alig várták már,hogy úszni tanuljanak.



          • Kaszás Attila versmondó fesztivál Komárom

          • Iskolánkat 3 tanuló képviselte a 3.osztályból, mégpedig Gyerák Áron, Dudáš Ester és Valaskó David. Nagyon szépen szerepeltek, 2 bronz és 1 ezüst besorolást értek el. Büszkék vagyunk gyerekeinkre, csak így tovább!!!! Méltón képviselték kicsi iskolánkat ezen a jeles versenyen is.

            Köszönet Slávik Veronika tanító néninek a felkészítésért, a Szülőknek pedig, hogy bebiztositották az utazást.

          • Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Rozsnyó

          • Benedek Máté 2.osztályos tanulónk Rozsnyón képviselte iskolánkat az Ipolyi Arnold Népmesemondó verseny országos döntőjében. A mesemondás a csodás gömbaszögi völgyben zajlott. Már az is nagy sikernek számított, hogy idáig eljutott, de hogy itt is aranysávos minősítést ért el, ez hatalmas siker úgy neki, mint az egész iskolának. Nagyon büszkék vagyunk tanulónkra !!! Kívánjuk, hogy a továbbiakban is meséljen sokat!!! Legyen szorgalmas és további sikereket érjen el!!!! Szívből gratulálunk!!!

          • Zöldség és gyümölcs a Kaufland üzletlánctól

          • Mindenkinek hálás szívvel köszönjük, aki 1 hónapom keresztül szavazott, ha csak egyszer is iskolánkra, vagy az óvódára. A kitartó szavazás meghozta gyümölcsét! Elnyertük az első helyet a galántai járás benevezett iskolái között, így szeptembertől az egész iskolai év alatt ingyen zöldséget és gyümölcsöt kapnak majd a Kaufland üzletlánctól.

            Veľmi pekne ďakujeme každému, kto našej škole a škôlke posielal hlasy za celý mesiac. Obdržali sme prvé miesto a naše deti tak dostanú od septembra v celom školskom roku týždenne od Kauflandu čerstvé ovocie a zeleninu.

          • GYERMEKNAP

          • Gyermeknapot tartottunk június 1-jén. Köszönjük szépen a gyerekek nevében a Delika üzletnek a meglepetést Köszönjük a Szülőknek a finomságokat és az ovis Bence Anyukának a muffinokat is Nagy köszönet a helyi Tűzoltóknak, hogy csodás napot szereztek ismét gyermekeinknek.Csónakáztak, evezni tanulhattak, ügyességi játékokat próbálhattak. Még fagyira is elvitték a csapatot. Délután sütögetést is szerveztek.Köszönjük falunk Polgármesterének is,hogy az udvaron egész nap a gyerekek rendelkezésére állt 2 ugrálóvár is, aminek nagyon örültek. Nagy-nagy köszönet a tanító néniknek is, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

            Videó a Gyermeknapról itt tekinthető meg

          • Iskolabál volt 2022. május 21-én

          • Nagyon nagy köszönet a kedves Szülőknek, akik megszervezték a bált. Annak ellenére,hogy kevesebben voltunk a szokottnál, a hangulat fergeteges volt. Köszönet a csapatnak, aki a konyhában sürgött-forgott, a felszolgáló lányoknak, azoknak a Szülőknek,akik bármiben segítettek köszönjük a vendégeknek, hogy a tombolajegy mind elfogyott és támogatták iskolánkatHálával tartozunk mindenkinek, aki ajándékot adott a tombolábaMindenkinek köszönjük

          • Kirándulás Pozsonyban

          • Kirándulni voltunk a fővárosban - Pozsonyban.

            Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ez a nap csodásan teljen : Alex Tournak, Polgármester úrnak, pedagógusainknak és persze a gyerekeknek. Mindenki nagyon jól érezte magát. Igaz sokat gyalogoltunk, de megérte!!! Élményekkel teli tértünk haza.

          • Alkossunk együtt! - képzőművészeti alkotóműhely

          • A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Érsekújvári Területi Választmány szervezésében két napon keresztül alkottak a pedagógusok, a vizuális nevelés módszereivel fejlesztették ismereteiket. Több járás, területi választmány SZMPSZ tagjai kapcsolódtak be ebbe a projektbe, melynek megvalósítása Magyarország Kormánya támogatásával valósulhatott meg.

            Ezen a képzésen részt vett pedagógusunk is - Slávik Veronika, aki tartalmas 2 napon át mélyítette képzőművészeti ismereteit, hogy utána tanulóinkat is megismertesse az elsajátított technikákkal. 

          • Iskolabál - 2022. május 21.

          • Az iskola mellett működő Szülői tanács szeretettel meghív minden kedves táncolni vágyót, hogy jöjjön és mulasson egy jót ezután a 2 csöndes év után. A talpalávalót a Renova zenekar biztosítja, ételről italról a rendezők gondoskodnak. Jegyek igényelhetők az iskolában, Benedek Katalinnál és Horváth Máriánál is. Jelentkezzetek minél többen, töltsük meg jókedvvel a vezekényi kultúrházat 2022. május 21-én.

            A bálra támogatójegyek is vásárolhatók 5 Euro értékben. Köszönjük a támogatást !!

          • Madarak és fák napja

          • A madarak és a fák gyakran fordulnak elő népmesékben, mondákban is. A fa ősi szimbólum,mely az örök megújulást, termékenységet fejezi ki.

            Nálunk megadatik az a szerencse, hogy tanulóink gyakran a fák lombjai alatt, madárcsicsergést hallgatva, szívják a friss levegőt az öreg Feketevíz partján és közben éppen természetismeret vagy olvasás órán vesznek részt.

            A többiek munkálkodtak a témával kapcsolatban

          • Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny - Zsigárd

          • Négy tanulónk vett részt ezen a megmérettetésen. Mondhatjuk bizony, hogy nagyon büszkék vagyunk rájuk, hisz a siker most sem maradt el. Ketten közülük másodikosok, ketten pedig harmadikosok.

            Nagyon - nagyon örülünk a sikerüknek, mert ismét bebizonyították, hogy a kisiskolából is lehet szép eredményt elérni. Gratulálunk gyerekek!!! Sok sikert a továbbiakban is!!

            Bronzsávosok: Pavlovics Friderika - 2. osztály

                                    Valaskó Dávid - 3. osztály

            Ezüstsávos:    Kovács Vaneska - 3. osztály

            Aranysávos:   Benedek  Máté - 2. osztály

            Iskolánkat az országos versenyen Rozsnyón június 6-7-én Benedek Máté képviseli majd. Nagyon sok sikert kívánunk neki!!!

             

          • Rajzverseny kiértékelése - Rákóczi Szövetség Pitvaros Helyi Szervezete által

          • Május 6-án, pénteken este a Rákóczi Szövetség Pitvaros Helyi Szervezetének elnökségi tagjai személyesen látogattak el iskolánkba,hogy a rajzpályazat győzteseinek átadják a dijakat. Szívből köszönjük,hogy megszervezték ezt a pályázatot, melynek keretében a vezekényi templomot rajzolták meg a tanulóink. Gratulálunk mindenkinek,aki rajzolt, nagyon ügyesek voltatok! Bízunk benne,hogy még lesz alkalom elmelyíteni az együttműmödést.